Vén Georgy triggerel. Eldörrenti a startpisztolyt. Kezdődhet a játék. Az élet játéka ez, és a létezésé. Zachry elkezdi mesélni a történetét, mely egyben mindenki története, azt a történetet, amikor először találkozott Vén Georgy-val. Ő és mindenki más. Vagy amikor mindenki más számára éppen ő volt Vén Georgy, ahogy rögtön azt látjuk is az első történetben. Ez a Vén Georgy ez egy szimbólum (ki gondolná). Egy szimbólum arra a bennünk lakó kétkedésre, vagy kis ördögre, vagy nevezzük bárminek is, szóval arra az indító impulzusra, amely kibillent minket megszokott helyzetünkből, kiráncigál a komfort zónánkból és elindít a változás útján. Egy személy, egy esemény, egy belső késztetés, bármi lehet ez, de nagy a valószínűsége, hogy egy krízisen át fog vezetni minket az út, úgy, hogy maga az Ördög (Vén Georgy) fogja a kezünket. De átvezet bennünket végül a megváltásba, a krízist felváltó megnyugvásba, egy másik életbe, a halálba (valamely részünk, vagy egészünk halálába). Az elmúlásba, vagy továbbhaladásba, más körülmények közé, melyek az indító impulzus előtti zavartalan, de nem megfelelő állapotot hivatottak felváltani. Minden film, minden történet így épül fel. Ez a film, bár nehéz észrevenni, de egy hagyományos nyolcszekvenciás közönségfilmbe ágyazott, mégis egyedi narratíva. És ezért működik. Persze nem mindenkinek. De ez nem a struktúra választás hibája. Viszont a struktúra, a nyolc szekvencia azért olyan népszerű, mert életszerű, az életre épül. Arra, amikor egy váratlan és újszerű helyzetbe kerülünk, általában akaratunkon kívül, akkor pontosan így játszódhatnak le (persze nem minden esetben) a folyományok. Kimozdulunk az egyensúlyból, elérkezünk egy válaszúthoz, ahol fel kell adnunk addigi életünket. Majd mikor azt hinnénk már sikerült megtalálnunk a helyes irányt, ismét elbukunk és csak egy újabb válaszút téríthet minket végül a konklúzió ösvényére. Bámulatosan összetett és mégis rendkívül egyszerű mechanizmusok ezek. Ez a film is ezt mutatja be. De ami még fontosabb, megmutatja, hogyan lehetséges az, hogy egyszerre legyünk jelen több idősíkban, dimenzióban, hogyan élhetjük át folyamatosan a múltunkat, miközben a saját jelenünkben tengődünk és ez alatt, egy elképzelhetetlen jövőt álmodunk. Ez a történet és maga a film is zseniális (szerintem).

Persze sokak gondolják úgy, hogy ez a film rossz. Ez a film didaktikus, redundáns, terjengős, sőt egyenesen unalmas. Rendben van. Miért? Azok, akik nem értik ennek a történetnek az elképesztő mélységét, azok számára befogadhatatlan a film. Azok számára ez csak egy közhelyszótár. „Igen, persze, sokszor újjá születünk és minden életünkkel hatunk a következőre… bla… bla… bla. Hallottuk ezt már. Hogy minden és mindenki összefügg. Minek ezen rágódni két és fél órán keresztül. Ez olyan elcsépelt.”. Nagyjából ezeket az ellenhangokat hallottam eddig a filmmel kapcsolatban. Persze. Ha így nézzük igen, valóban didaktikus és terjengős, néha túlzó, talán feleslegesen teletűzdelt és túlontúl hatásvadász. Viszont ezek az emberek, csak a felszínt karcolgatják. Mert nem ebben hisznek. Istenben hisznek, vagy épp semmiben, a véletlenben hisznek, és nem gondolják, hogy a dolgok ennyire összefüggenek. Ezt csak amolyan deus ex machina módra magyarázzák, hogy: „Hát azért történik ez a karakterekkel, mert az író ezt írta bele a történetbe, hogy pont akkor jön vissza az áram, vagy pont ez, vagy pont az.”. Oké értem én, hogy klisé szagú. De érdemes elvonatkoztatni, hogy ez nem egy klisé áradat. Ez az élet maga, ez a létezés, ez a sors. Talán még senkivel nem esett meg, hogy éppen a megfelelő pillanatban volt a megfelelő helyen? Pont akkor nézett az égre, amikor egy becsapódó égitest képében hullócsillagot látott. Véletlen? Nem. Mindig van hullócsillag. Ha sokáig nézzük az eget, úgyis látunk egyet. Statisztika. Az meg nem véletlen. De mondjuk, hogy az. Hány ilyen, és ehhez hasonló véletlen történik egy emberrel élete során? Nem értek hozzá, de ha ezt egy hozzáértő megvizsgálná, kiszámolná, biztosan nem az jönne ki, hogy véletlen. Sokkal inkább egy szám, ami egy értéket határoz meg, ami egyfajta valószínűségre utal. Ha már mérhető, akkor talán nem is véletlen. Ugye?

Imádtam ezt a filmet, és mindig imádom, amikor megnézem, mert minden ízében tökéletesnek gondolom, még a hibáival együtt is. A története annyira magával ragadó, annyira sokszintű és elgondolkodtató, hogy nem lehet szemlesütve elsétálni mellette. Annál ez többet érdemel. Többet érdemelt volna, amikor az Oscar díjakat osztogatták és valahogy micsoda ”véletlen”, de ez a film kimaradt a szórásból, még jelölést sem kapott. Szégyen. Ha a történetet szarnak is gondolták (ami szívük joga), attól még dacból nem kellett volna teljesen ignorálni ezt az alkotást. A technikai Oscar díjak között ez a film tarolt volna. Smink, kosztüm, vágás, zene, ez mind-mind tökéletes ebben a filmben. A színészi teljesítményekről már nem is szólva. Tom Hanks szinte elviszi a hátán a filmet, elvihetné, de a többiek is cipelik rendesen, mert mind jók. Mindegyik karakter ötletes, egyedi, megismételhetetlen. De Hollywood büntet. Büntet, mert ha ők nem adtak pénzt a filmre, és az mégis jó lett, az rájuk nézve égő. Inkább mellőzik, sőt lehúzatják a kritikusokkal is. Persze csak azzal, aki bérbe ír nekik. Bizonyára van ilyen jó pár. Ettől még van hibája a filmnek és nem minden kritikus van lefizetve, aki lehúzza a filmet, de biztosan van ilyen is. Tudom, hogy ez konspiráció, de Amerikában, Hollywoodban ez nem meglepő. Van mögötte alap, ami pénz és politika. Az Avatar kontra Bombák földjén affér tipikusan példázza az állításomat.

Annyi mindenről lehet beszélni ennek a filmnek a kapcsán, hogy évekig írhatnám, és nem lenne vége. Ez a négy ember, David Mitchell, Lana Wachowski, Tom Tykwer és Andy Wachowski.  Ők négyen pontosan értik miről szól ez a világ. A két Wachowski-t mindig is bálványoztam, mert pontosan úgy gondolkodnak a világról, mint én, és ez nyilván nagyon tetszik. A filmjeik elképesztően lefedik a valóságunkat (persze nem mind). Értik a dolgok rendjét, azt a kollektív kohéziót, ami egyben tartja a világot. Ez nagyon nagy kincs. Sajnos a világ nagyobb része erre még nem készült fel. Talán nem is fog sosem. Nem kell mindenkinek tudnia és értenie, hogyan működnek a dolgok. Elég, ha élik az életüket és közben minden pillanatban hatnak egymásra, hiszen ez a lényeg, ez a dolgok rendje.

Azt hittem, hogy egy tíz oldalas elemzést fogok írni erről a filmről, de ez csak egy review lett. Lehet, hogy egyszer majd írok róla többet is, nem tudom. Ez a kis visszatekintés éppen olyan egyszerű és összetett, mint maga a film. Pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Nem kívánok a történetről beszélni, mert felesleges. Nem kívánok történetbeli összefüggésekről zagyválni. Mindenki nézze meg a filmet, nézze meg ezt a csodálatos szimfóniát. Vizuális szimfónia ez, ahogy az egyes plot point-oknál emelkedik a feszültség, gyorsul a zene, gyorsul a vágás, egyre intenzívebb a cselekmény, majd a tetőponton beteljesül és finoman lecseng, akár egy zenemű. Csodálatos dallamok ötvözete, egy zenei módon megkomponált képi világgal. Ilyen hihetetlen, erős és egymást tökéletesen kiegészítő képi és hangbéli együttest, és az általuk életre keltett világot, még soha nem láttam vásznon. Na jó, talán nem soha, mert vannak még nagyszerű filmek, de ez köztük a sereghajtó. Felesleges tehát a történetről diskurálni. A történet itt mellékes, az azonban, ami a dolgok mögött van, ami a történet által kerül olyan nyilvánvalóan és mégis gyengéden a szemünk és fülünk elé, hogy az egyedülálló, megnevezhetetlen, elmondhatatlan. Csak érezni lehet. A zsigereinkben, a szívünk és a gyomorszájunk találkozásánál kiváltott nyomó, szorító érzésbe ágyazva. Ettől olyan csodálatos és hihetetlen élmény ez a film és éppen ezért gondolom, hogy még akkor is, ha nem lesz mindenki számára érthető, vagy elfogadható, vagy szerethető ez a mondanivaló, ez a történet, ez az interpretáció, akkor is érdemes, ha nem egyenesen kötelező jellegű a megtekintése, ennek a mesterműnek. Ilyet, még garantáltan, úgysem látott senki azelőtt. Megérdemli ez a film, hogy mindenki lássa!

IMDB: 7,6/10 (ez még annyira nem is vészes)

Rotten Tomatoes: 66% kritikusok (Top Critics 40% (szégyelljék magukat)) / 67% nézők

Metacritic: Metascore: 55/100 / User Score: 8.1

Nálam: Mindenhol max pontot adtam neki, illetve az egyéni értékelő rendszeremben is ez egy 10/10-es film!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.